Indexről behúzva (igen már nem olyan mint korábban, de leszarom ebben az esetben)
Föld felé közelít a Ryugu aszteroidáról mintát hozó Hajabusza–2 japán űrszonda, az általa gyűjtött talajminták és adatok fontos információt nyújthatnak a Naprendszer eredetéről – közölte a japán űrkutatási hatóság (JAXA). A Hajabusza–2 nagyjából egy éve hagyta el a Földtől 300 millió kilométerre lévő aszteroidát, és várhatóan december 6-án ér vissza a Föld közelébe, hogy ledobja az értékes szállítmányt tartalmazó kapszuláját Ausztrália déli részén.
Josikava Makoto, a Hajabusza–2 küldetés projektvezetője szerint a tudósokat elsősorban a talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba:
A szerves anyagokból ered a Földön az élet, de még mindig nem tudjuk, honnan származnak. Reméljük, hogy a Hajabusza–2 által lehozott szerves anyagok részleteiből információt kapunk arról, hogyan alakult ki az élet a Földön
– mondta Josikava.
A tervek szerint a kapszulát Ausztrália egy távoli, ritkán lakott régiójába fogják ledobni az űrből, mintegy 220 ezer kilométernyi távolságból, ami hatalmas kihívást jelent a repülésirányítóknak.
A HŐPAJZZSAL VÉDETT KAPSZULA TŰZGOLYÓVÁ VÁLIK, AMIKOR BELÉP A FÖLD LÉGKÖRÉBE 200 KILOMÉTERES MAGASSÁGBAN.
Mintegy 10 kilométerrel a felszín felett nyílik ki az ejtőernyője, hogy felkészüljön a landolásra, miközben jeleket továbbít helyzete meghatározásához – írta az MTI.
Videó is készült a Hajabusza-2 legfontosabb feladatáról
A japán űrszonda által készített felvételen is látszik, hogy minden a terv szerint haladt.
A Ryugu egy C típusú aszteroida, amelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Naprendszer hajnalán, mintegy 4,6 milliárd éve képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, tehát információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.
Amúgy ez mekkora kurvamenőkibaszottisetencsászárság! Ha nem történik más akkor a következő ilyen a marsi minták idehozása lesz (Reméljük Anikó mintái biztos helye vannak)