Lopni megyünk lopni
2019. március 06. írta: Amigarockwell

Lopni megyünk lopni

Egyszerűen senkik vagytok ja nem ez most épp más műsor de valami gyönyörűen fellebbenti a rendszer működését: 

Őrizetbe vették az M1-es autópálya mellett működő lébényi rendőrőrs mind a 18 tagját, kivéve a parancsnokot és a helyettesét, írtuk meg egy hete, most a Kisalföld azt is megírta, hogyan tudták egyszerre elkapni az összes, amúgy vesztegetéssel gyanúsított rendőrt.

A lap azt írja, hogy az összes rendőrt továbbképzésre rendelték be Győrbe, másokkal együtt. A lapnak egy forrás azt mondta, sokukban megszólalt "egy belső csengő", amikor a szolgálati fegyvereket le kellett adni a rendőrség épületében.

Aztán megkezdődött az előadás, majd az ajtón a TEK és a katonai ügyészség emberei özönlöttek be. Egyenként szólították a gyanúsított rendőröket, és vitték is őket kihallgatni.

Bár tisztek, konkrétan a parancsnok és a helyettese nincs a gyanúsítottak között, de a lap szerint a "lébényi alosztály irányításáért felelős parancsnok az akció után kérte a beosztásából való felmentését", illetve a lap valószínűsíti, hogy ugyanez a helyzet a helyettesével is.

A Kisalföld kedden elment megnézni, mi van most a lébényi rendőrőrsön, de csak üres pakolót és bezárt kapukat talált.

 

És amúgy hihihihihihihihi :D 

A bejegyzés trackback címe:

https://hupifeketenyuvesostoros.blog.hu/api/trackback/id/tr6314674465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása